fbpx

Trio Energico

… példájául szolgálnak ők annak a ritka elegynek, amelyben a kiemelkedő tehetség, a mélyreható tudás a szakma iránti őszinte alázattal párosul…”  – írta Aczél Péter Erkel, Ferenc díjas zenei rendező a Trio Energico-ról.

“Elkezdtem hallgatni a CD-t, és megmondom őszintén: tátva maradt a szám. Egészen fantasztikus játék, amit hallunk ezen a CD-n.”  – Mondta Mácsai János a Trio Energico első lemezéről a Bartók Rádióban.

A többszörös versenygyőztes Trio Energico a zongoratriók műfajában kiemelkedő együttes Magyarországon, ugyanis a művésznők fiatal koruk ellenére komoly eredményeket tudhatnak magukénak. Nyolc éves fennállásuk óta töretlenül hisznek a zene felszabadító erejében. Érzelmekkel teli, perzselő játékukkal már számos színpadot meghódítottak. Jártak Európa több országában, az Egyesült Államokban, magyar és nemzetközi versenygyőzelemmel is büszkélkedhetnek.

TÖRTÉNETÜNK

A Trio Energico egy fiatal, magyar művészekből álló zongoratrió. A klasszikus zenét játszó együttes 2015-ben alakult, mikor még mindhárom muzsikus a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult. 

A jó barátság és összhang a zenélésben is nagyon hamar megmutatkozott: alig pár hónap együttműködés után kiemelt nívódíjat kaptak a Dohnányi Ernő Országos Kamarazenei Versenyen, majd ugyanebben az évben megnyerték a XIII. Premio Citta di Padova International Music Competition-t Olaszországban. 2016-ban megnyerték a Danubia Talents International Competition-t, valamint a The Art of Chamber Music International Competition-t.

Szerepeltek az Egyesült Államokban a Lancaster International Piano Festival-on, a Milano Expo-n, a spanyolországi „Essentia” összművészeti fesztiválon, a Művészetek Völgye Fesztiválon, a Klassz a pARTon Fesztiválon.

Turnéztak Olaszországban, Romániában, Bulgáriában. Koncerteztek a Szófiai Filharmónia Kamaratermében, a Római és Bukaresti Magyar Akadémián, a sinaiai Peles Kastélyban, a padovai Palazzo Zacco Armeni-ben, a velencei Palazzo Albrizzi-ben. 

A Zeneakadémián 2023-ban mutatkoztak be önálló estjükkel. Felléptek a Magyar Zene Házának szakmai megnyitóján. Koncerteztek a Magyar Vigadóban, a Bartók Emlékházban, a Bartók Rádióban, interjút adtak a Magyar Televíziónak és a Bonum Televíziónak. Több ízben koncerteztek a váci Püspöki Palotában és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Szalonjában, valamint a Zenetudományi Intézetben és a Művészetek Palotájának Üvegtermében.

A nevesebb eseményeken túl számos fellépés áll mögöttük. Közös vágyuk, hogy mindenki számára elvigyék a klasszikus zene szeretetét és világát. Hisznek a zene felszabadító, gyógyító erejében és abban, hogy ennek megtapasztalása mindenkinek jár. A felnőtt közönségnek szóló koncerteken kívül ifjúsági és gyermekműsort is adtak már. 

Repertoárjuk igen terjedelmes és színes skálán mozog, a legismertebb művek mellett ritkábban játszott kincsek is megtalálhatóak rajta a barokktól kezdve egészen napjainkig. Céljuk a klasszikus repertoáron túl a nemzetközi és magyar kortárs zene népszerűsítése is, amit örömmel illesztenek be koncertjeikbe. Egyik fontosabb ilyen esemény a 2016-ban megrendezett Gárdonyi életmű-koncertek finálé estje volt. A 2023-as évben Lajtha László és Takács Jenő szerzők alig ismert trióit mutatták be több ízben a publikum számára. 

Első lemezük, a „Korszakok gyöngyszemei” felvételére 2019-ben került sor Aczél Péter zenei rendezésével a Hungaroton Stúdióban. Ennek bemutató koncertje 2021-ben valósult meg a budapesti Festetics Palotában. A Magyar Televízió Libretto című műsorában kérdezték őket a cd-ről, valamint Mácsai János elismerően beszélt róla a Bartók Rádióban.

2023-ban PrizMa címmel indítottak koncertsorozatot, melynek célja a magyar kortárs zene, és ezen belül is a zongoratriók műfajának népszerűsítése.

A 2024-ben debütáló második lemezük „Az Alpok Ölelésében” címet viseli. A professzionális hangzás szintén Aczél Péternek és a Hungaroton Stúdiónak köszönhető. Lajtha László: Trio Concertant és Takács Jenő: Trio Rhapsodie című remekműveinek a világon létező második felvételével igazi kuriózumnak számít ez a lemez.

A trió tagjai a kamarazenélés mellett mindannyian szólistaként is megmutatkoznak. Ilosfai Csenge a Máv Szimfonikus Zenekar, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezető koncertmestere, Mády-Szabó Eszter közkedvelt csellóduójával, a Duo RedWhite-tal számos koncertet ad országszerte, emellett a Budapest Scoring Orchestra elismert tagja. A Junior Prima díjas zongoraművész, Vida Mónika Ruth Európa és Ázsia számos pontján lépett már fel szólistaként.

Tagok

Ilosfai Csenge

Ilosfai Csenge

Hegedű

Vida Mónika Ruth

Vida Mónika Ruth

Zongora

Mády-Szabó Eszter

Mády-Szabó Eszter

Cselló

Önéletrajz

Ilosfai Csenge hegedűművész zenész családból származik, így mivel kis kora óta muzsika vette körül, nem is volt kérdés, hogy ezen a pályán szeretne elindulni. Tehetsége igen hamar megmutatkozott, több versenyen ért el kiemelkedő helyezéseket, a hegedűn kívül még kamarazene kategóriában is. Már a zeneiskolában is kipróbálhatta magát a zenekar koncertmestereként, majd később a konzervatóriumban szintén ez a megtiszteltetés érte. Középiskolai évei alatt nyerte harmadik díját a XIII. Bárdos Alice Országos Hegedűversenyen. Fiatal kora ellenére számos európai ország koncertpódiumain szerepelt, de megfordult Kínában, Oroszországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Thaiföldön is. A sok-sok turnéra mind kiváló zenekarok tagjaként utazott. Egyik első ilyen útja Bayreuthba vezette a französische Jugendorchester muzsikusaként. Bachelor diplomáját Győrben szerezte, ahol a fél évente megrendezett Tudományos Diákköri konferenciák, valamint az Országos Dohnányi Ernő Kamarazenei Versenyek sokszoros díjazottja volt kamarazene és szóló kategóriákban, és már ebben az időszakban a Győri Nemzeti Színház Zenekarának tagja is volt. Művész, és művésztanár mesterdiplomáit kitüntetéses minősítéssel 2017-ben fejezte be. Ez idő alatt is rengeteget utazott, és számos zenekarban megfordult, úgy mint a Giuseppe Verdi Orchestra, a Nemzeti Filharmónia Zenekar, a Bruno Walter Symphony Orchestra, az Arpeggione Kammerorchester, és a Wien Klang Sinfonietta. 2016-ban Brahms hegedűversenyét játszhatta a Budapesti Duna Palotában a Symphonia Fantasia szimfonikus zenekar kíséretével. Ugyanettől az évtől tagja a Magyar Virtuózok Kamarazenekarnak. Csenge többek között olyan nemzetközileg elismert karmesterek kezei alatt játszott, mint Kocsis Zoltán, Pinchas Steinberg, Kobayashi Ken-Ichiro, Jurij Simonov, Justus Franz, Kovács János, Medveczky Ádám. 2018-ban elnyerte a MÁV Szimfonikus Zenekar első hegedű szólamvezetői állását, majd a 2022-es próbajátékon a koncertmesteri pozíciót. Emellett ugyanebben az évben szintén koncertmesteri pozíciót nyert az Alba Regia Szimfonikus Zenekarban. Jelenleg ezt a munkakört mindkét zenekarban be is tölti.

Önéletrajz

Vida Mónika Ruth zongoraművész gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Kétéves korában már olvasott, négyévesen furulyázni kezdett, ezt követte két évvel később a zongora. Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, de fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban és több ázsiai országban is. 13 éves korában nyert felvételt a Zeneakadémia Különleges Tehetségek osztályába. Országos és nemzetközi sikereit követően mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában, röviddel ezt követően Kínában debütált a sanghaji világkiállításon. Azóta is számos zongora-, orgona- és kamarazenei versenyen ért el kiemelkedő helyezést. 2014 júniusában Prágában adott hangversenyt a Visegrádi Országok Elnökségi Programja keretében. Július végén a Lancaster Nemzetközi Zongorafesztivál versenyének egyik győzteseként Washington DC-ben lépett fel. 2015 márciusában a Berlini Magyar Nagykövetségen adott koncertet. 2015 májusában Lisszabonban zongorázott a Magyar Nagykövetségen. Nyáron koncertezett a vietnami Hanoi Zeneakadémia és Ho Chi Minh város Zeneakadémiájának dísztermében is. A többszörös versenygyőztes legutóbb februárban, az V. Coimbra Zongora Világtalálkozón állhatott dobogóra Portugáliában, továbbá az Olasz Parlament kitüntetésében részesült kiváló zenei munkásságáért. Kitüntetéses diplomáit 2016-ban és 2020-ban szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Első nagy hangversenysorozata, a “Sem emlék, sem varázslat” 2019 szeptemberében indult útnak. Mónika 2020-ban Junior Prima díjazott lett. A legnagyobb kihívást azonban 2021 hozta: a művésznő egyedüli magyar versenyzőként kapott meghívást a XVIII. Nemzetközi Chopin Versey élő fordulóira. 2022-ben Mónika debütált a Művészetek Palotájának Hangversenytermében a Savaria Szimfonikus Zenekar kíséretével.

2023-ban Indiában is bemutatkozott kamarazenészként. 

Mónika jelenleg a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója. 

Önéletrajz

Mády-Szabó Eszter csellóművész elindulását a pályán nagyban motiválták gyermekkorában csellóversenyeken elért dobogós helyezései, valamint tanára lelkesítő hozzáállása a zenéléshez. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép-iskolában Varga István növendékeként Eszter egyre érdeklődőbbé vált a kamaraznélés iránt. Számos formáció tagja volt, és gyakran szólaltatta meg kortársai kompozícióit is. Meghatározó élménye volt az Egyesült Államokban megrendezett “Vivace International Music Festival in Lancaster” 2009-ben, ahova a konzervatórium kamaratanszéke ajánlotta ki egy zongoraötös tagjaként, mellyel Eszter Magyarországot képviselte. 2011-ben 3. helyezést nyert a Starker János Országos Gordonka-versenyen, majd a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében folytatta tanulmányait. Rendszeres díjazottja volt a Tudományos Diákköri Konferenciáknak szólistaként és kamara-zenészként, és többszöri helyezettje az Országos Dohnányi Ernő Kamarazenei Versenyeknek. 2013-ban Köztársasági Ösztöndíjban részesült, 2012-ben pedig Universitas Tanulmányi Ösztöndíjban. 2015-ben lehetőséget kapott eljátszani Joseph Haydn C-dúr csellóversenyét a Budavári Kamarazenekarral, Héja Benedek vezényletével. Ennek a koncertnek megismétlésére 2022-ben is sor került a budapesti Festetics Palotában. 2015-ben 3. helyezést szerzett az olaszországi Interanional Music Competition Premio Cittá di Padova szóló-virtuóz kategóriájában. Eszter a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte meg kitüntetéses művész és művész-tanár mester diplomáit 2016-ban, majd 2017-ben dr. Déri György növendékeként. Eszter számos szóló koncertet adott a Zeneakadémiát látogató turistáknak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Magyarország képviseletében. 2019-ben a Liszt Ferenc Kamara-zenekarral, Martha Argerich-cel és Takács-Nagy Gáborral turnézott. A csellóművész a Sonus Cordis vonósnégyes tagjaként elnyerte a 2021-22′ év Végh Sándor vonósnégyes programjának támogatását. 2018-ban alapított csellóduójával, a Duo RedWhite- országszerte koncertezik, népszerűségük egyre növekszik.

Ilosfai Csenge - hegedű

Ilosfai Csenge hegedűművész zenész családból származik, így mivel kis kora óta muzsika vette körül, nem is volt kérdés, hogy ezen a pályán szeretne elindulni. Tehetsége igen hamar megmutatkozott, több versenyen ért el kiemelkedő helyezéseket, a hegedűn kívül még kamarazene kategóriában is. Már a zeneiskolában is kipróbálhatta magát a zenekar koncertmestereként, majd később a konzervatóriumban szintén ez a megtiszteltetés érte. Középiskolai évei alatt nyerte harmadik díját a XIII. Bárdos Alice Országos Hegedűversenyen. Fiatal kora ellenére számos európai ország koncertpódiumain szerepelt, de megfordult Kínában, Oroszországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Thaiföldön is. A sok-sok turnéra mind kiváló zenekarok tagjaként utazott. Egyik első ilyen útja Bayreuthba vezette a französische Jugendorchester muzsikusaként. Bachelor diplomáját Győrben szerezte, ahol a fél évente megrendezett Tudományos Diákköri konferenciák, valamint az Országos Dohnányi Ernő Kamarazenei Versenyek sokszoros díjazottja volt kamarazene és szóló kategóriákban, és már ebben az időszakban a Győri Nemzeti Színház Zenekarának tagja is volt. Művész, és művésztanár mesterdiplomáit kitüntetéses minősítéssel 2017-ben fejezte be. Ez idő alatt is rengeteget utazott, és számos zenekarban megfordult, úgy mint a Giuseppe Verdi Orchestra, a Nemzeti Filharmónia Zenekar, a Bruno Walter Symphony Orchestra, az Arpeggione Kammerorchester, és a Wien Klang Sinfonietta. 2016-ban Brahms hegedűversenyét játszhatta a Budapesti Duna Palotában a Symphonia Fantasia szimfonikus zenekar kíséretével. Ugyanettől az évtől tagja a Magyar Virtuózok Kamarazenekarnak. Csenge többek között olyan nemzetközileg elismert karmesterek kezei alatt játszott, mint Kocsis Zoltán, Pinchas Steinberg, Kobayashi Ken-Ichiro, Jurij Simonov, Justus Franz, Kovács János, Medveczky Ádám.

2018-ban elnyerte a MÁV Szimfonikus Zenekar első hegedű szólamvezetői állását, majd a 2022-es próbajátékon a koncertmesteri pozíciót. Emellett ugyanebben az évben szintén koncertmesteri pozíciót kapott az Alba Regia Szimfonikus Zenekarban. Jelenleg ezt a munkakört mindkét zenekarban be is tölti.

Vida Mónika Ruth - zongora

Vida Mónika Ruth zongoraművész gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Kétéves korában már olvasott, négyévesen furulyázni kezdett, ezt követte két évvel később a zongora. Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, de fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban és több ázsiai országban is. 13 éves korában nyert felvételt a Zeneakadémia Különleges Tehetségek osztályába. Országos és nemzetközi sikereit követően mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában, röviddel ezt követően Kínában debütált a sanghaji világkiállításon. Azóta is számos zongora-, orgona- és kamarazenei versenyen ért el kiemelkedő helyezést. 2014 júniusában Prágában adott hangversenyt a Visegrádi Országok Elnökségi Programja keretében. Július végén a Lancaster Nemzetközi Zongorafesztivál versenyének egyik győzteseként Washington DC-ben lépett fel. 2015 márciusában a Berlini Magyar Nagykövetségen adott koncertet. 2015 májusában Lisszabonban zongorázott a Magyar Nagykövetségen. Nyáron koncertezett a vietnami Hanoi Zeneakadémia és Ho Chi Minh város Zeneakadémiájának dísztermében is. A többszörös versenygyőztes legutóbb februárban, az V. Coimbra Zongora Világtalálkozón állhatott dobogóra Portugáliában, továbbá az Olasz Parlament kitüntetésében részesült kiváló zenei munkásságáért. Kitüntetéses diplomáit 2016-ban és 2020-ban szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Első nagy hangversenysorozata, a “Sem emlék, sem varázslat” 2019 szeptemberében indult útnak. Mónika 2020-ban Junior Prima díjazott lett. A legnagyobb kihívást azonban 2021 hozta: a művésznő egyedüli magyar versenyzőként kapott meghívást a XVIII. Nemzetközi Chopin Versey élő fordulóira. 2022-ben Mónika debütált a Művészetek Palotájának Hangversenytermében a Savaria Szimfonikus Zenekar kíséretével.

Mónika jelenleg a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója.

Mády-Szabó Eszter - cselló

Mády-Szabó Eszter csellóművész elindulását a pályán nagyban motiválták gyermekkorában csellóversenyeken elért dobogós helyezései, valamint tanára lelkesítő hozzáállása a zenéléshez. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép-iskolában Varga István növendékeként Eszter egyre érdeklődőbbé vált a kamaraznélés iránt. Számos formáció tagja volt, és gyakran szólaltatta meg kortársai kompozícióit is. Meghatározó élménye volt az Egyesült Államokban megrendezett “Vivace International Music Festival in Lancaster” 2009-ben, ahova a konzervatórium kamaratanszéke ajánlotta ki egy zongoraötös tagjaként, mellyel Eszter Magyarországot képviselte. 2011-ben 3. helyezést nyert a Starker János Országos Gordonka-versenyen, majd a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében folytatta tanulmányait. Minden évben rendszeres díjazottja volt a Tudományos Diákköri Konferenciáknak szólistaként és kamara-zenészként, valamint többszöri helyezettje az Országos Dohnányi Ernő Kamarazenei Versenyeknek. 2013-ban Köztársasági Ösztöndíjban részesült, 2012-ben pedig Universitas Tanulmányi Ösztöndíjban. 2015-ben lehetőséget kapott eljátszani Joseph Haydn C-dúr csellóversenyét a Budavári Kamarazenekarral, Héja Benedek vezényletével. Ennek a koncertnek megismétlésére 2022-ben is sor került a budapesti Festetics Palotában. 2015-ben 3. helyezést szerzett az olaszországi “Interanional Music Competition Premio Cittá di Padova”-n szóló virtuóz kategóriában. Eszter a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte meg kitüntetéses művész és művész-tanár mester diplomáit 2016-ban és 2017-ben dr. Déri György növendékeként. Eszter megannyi szóló koncertet adott a Zeneakadémiára látogató turistáknak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Magyarország képviseletében. 2019-ben a Liszt Ferenc Kamara-zenekarral, Martha Argerich-cel és Takács-Nagy Gáborral turnézott. A csellóművész a Sonus Cordis vonósnégyes tagjaként elnyerte a 2021-22′ év Végh Sándor vonósnégyes programjának támogatását. 

Eszter alapítótagja 2018-ban alakult, egyre közkedveltebb csellóduónak, a Duo RedWhite-nak, mely sikerét annak köszönheti, hogy a populárisabb, közismertebb zenéket csellókra átírva adják elő koncertjeiken, ezáltal hidat építve a klasszikus zene és a nem műértő közönség között.

Hírek

MEGJELENT ELSŐ LEMEZÜNK!

KORSZAKOK GYÖNYGSZEMEI című lemezünk a 2018-ban elnyert NKA támogatással valósulhatott meg. A névválasztás hűen tükrözi a gondosan összeválogatott műsorlistát, melybe különböző zenei korok kincsei kerültek bele. Mindezt tovább fűzerezi a különleges és egyben rendhagyó lejátszási sorrend. A felvétel a Hungaroton Stúdióban készült, Aczél Péter zenei rendezésével.

RENDELJE MEG MOST!

8 + 6 =

Interjú az Magyar Televízióban

2021. augusztus 30-án az M5 Libretto c. műsorába kaptunk meghívást, melyben terveinkről, céljainkról és frissen bemutatott lemezünkről kérdeztek minket. Köszönjük a Magyar Televíziónak a megtisztelő megkeresést, nagyon jól éreztük magunkat!

Az interjú itt nézhető meg:

M5 Libretto Interjú| TRIO ENERGICO

Lemezkritika a Bartók Rádióban

A Bartók Rádió 2021. augusztus 22-ei „Új Zenei Újság” c. adásában Mácsai Janos beszélget Ottmár Dáviddal a Korszakok gyöngyszemei-ről

A kritika meghallgatható itt:

 

YouTube Trio Energico – Lemezkritika 

Junior Prima Díj

 

Zongoristánk, Mónika 2020. novemberében Junior Prima Díjban részesült! Gratulálunk neki ezért a hatalmas sikerért! Nagyon büszkék vagyunk rá!

 

A róla készült interjú ide kattintva tekinthető meg:

YouTube Vida Mónika Ruth – Junior Prima Díj 2020

 

 

 

 

Média

Galéria

Fotók: György Attila

Fotók: Raffay Zsófia

Fotók: Érdi-Harmos Réka

Fotók: Török Anna

Fotók: Érdi-Harmos Réka

Fotók: Érdi-Harmos Réka

Fotók: György Attila

Fotók: Török Anna

Fotók: Érdi-Harmos Réka

Fotók: Raffay Zsófia

Fotók: Érdi-Harmos Réka

Fotók: Érdi-Harmos Réka

Írjon nekünk üzenetet!

Vagy írjon emailt a trioenergico3@gmail.com címre.